a kezdetek

Ez már a 2. blog,amit idén elkezdek.Tulajdonképpen nem is tudom miért kezdek mindig újat,miután abbahagyom a régit.Csak az írás öröme?Vagy valami más is van benne?Biztos van.

Az utóbbi hetekben sokat gondolkoztam az életröl,magamról,hogy mit várok az élettöl,hogy mit várok magamtól.Az utóbbi hetekben megint depressziós lettem.Borzasztó érzés.Mintha kiszakadtam volna a világból.Semmi nem köt ide.Olyan magányosnak és reményvesztettnek érzem magam,mint még soha.Kezdett újra szép és boldog lenni az életem,de ez a boldogság már a múlté.Már megint szürke,hideg és fagyott minden.Nem érzem,hogy bárki is szeretne.Én pedig szeretek.Sok embert.Viszonzatlanul.És ha bárki szeretettel fordul felém én megrettenek és kétségbeesek.Tudnak még engem szeretni?Lehetetlen.Már megint átvernek,már megint csalódás lesz a vége. “Néha könnyebb lenne elmenekülni…” Ebben mennyi igazság van! “Hát itt ez a hely,amit sokszor boldogan elhagynék!És itt ez az élet,amit sokszor nem nagyon értünk még!” Ma egész nap ezt a dalt énekeltem. (Fényév távolság) Alig csináltam ma valamit.Össze kéne szednem magam.Egy kicsit.Egy nagyon kicsit.Gyerünk… nem szabad feladni.Van még remény.Van még élet… a halálon túl.  

Nymphadora