Utálom ezeket a dolgokat.Utálom,utálom,gyűlölöm,mikor írnak valamit a “hülye öngyilkos fiatalokról”,akiket oly sokan szerettek,tökéletes volt az életük és mégis inkább a halált választották.Utálom,mikor azt állítják,hogy “az a másik ember” sokkal többet szenvedett mégis él,mégis boldog.Utálom mikor azt mondják erősnek kell lenni.Lehet,hogy van ezekben igazság.De nem értik meg.Nem tudják megérteni azokat az embereket,akik az öngyilkosság szélére jutottak.Hülyeség mások életéhez hasonlítani az ő életüket.Minden ember más.Minden ember másképp éli a saját világát,mindenki másképp érez,mindenki másképp dolgozza fel a traumákat.Ha én öngyilkos lehetnék öngyilkos lennék.De érzem,hogy még nem jött el az idő… majd egyszer eljön.Talán.Mikor először gondoltam öngyilkosságra 10 éves lehettem.Borzasztó belegondolni… 10 évesen… még engem is elrettent.Azóta már el telt egy-két év.De nem telt egy úgy egy nap,hogy ne gondoltam volna arra,de jó is lenne meghalni.Szeretnek engem.Tudom,hogy szeretnek.Ha nem is mindenki,de sokan.És mégis meghalnék.Hogy miért?Mert hiába szeretnek,nem érzem,hogy szeretnének.Magányos vagyok.Őrülten magányos.Mióta a nagymamám,az édes drága nagymamám meghalt és utána a nagypapám,azóta szenvedek.Nem tudom feldolgozni.Utálom azt az érzést,hogy engem nem szeretnek,hogy nekem nincsenek barátaim,hogy engem utál az osztályom,hogy senki nem ért meg… én azt hiszem megértem az öngyilkos fiatalokat.Borzasztóan makacs tud lenni ez a világ és ha valaki kitaszítottnak érzi magát,bármennyire is nem az,azzá válhat.Bármennyire is boldognak tűnik valaki lehet depressziós és lehet,hogy az öngyilkosságon jár az esze.Az én környezetemben is sokan azt hiszik,hogy boldog vagyok,csak olyan vagyok amilyen.Zárkózott és félénk.De bennem több van.
Nymphadora
4 megjegyzés
Megjegyzések beolvasása ehhez a cikkhez
Visszakövetés link
http://nymphadora.blogozz.com/2008/01/30/ongyilkos-angyal/trackback/
2008. január 31. csütörtök,18:08
fatime
Szia! Szerintem az öngyilkosság egyáltalán nem megoldás és egy fiatal szerintem még akkor sem élte át a világ fájdalmait annyira, hogy lemondjon az életéről. Én megértem, ha nem kellemes az életed, és nem tudod feldolgozni a traumákat, de akkor is erősnek kell lenni , és abban a szóban, hogy kitartás, szerintem semmi olyan nincs, amit utálni kéne. Ha mindent ilyen könnyen feladsz és nem látod értelmét az életednek, akkor feltenném a kérdést, hogy akkor vajon mit keresel e világon? Mert senki se azért születik ide, mert itt csakis szenvedés vár rá.
Az élet nem egyszerű, de akkor sem szabad sohasem feladni. És milyen hozzáállás az ilyen, amilyent te mutatsz? Ha tényleg így érzed, akkor nem is érdemes egyszer se vidámnak lenni?
Érezted már magad olyan jól, hogy majd kicsattantál a bőrődből? Voltál egyáltalán már szerelmes? Érezted magad valaha is jól? Ha nem , akkor pedig érdemes várnod, mert egyszer mindenki átéli az élet vidám oldalait, és megtapasztalja, milyen a boldogság.
Kicsit aggódok érted, de szívemből remélem, rendeződik az életed. Figyelj, soha ne add fel, és ezt nem azért mondom, mert ez a megszokott ilyen helyzetekben, hanem mert megéri élni az élet szép pillanataiért, amelyeket neked tartogat az élet.
Kívánom a legjobbakat. Fatime
2008. január 31. csütörtök,20:37
nymphadora
Köszönöm szépen a biztató szavakat. Igen,én is átéltem már sok boldog pillanatot… csak nagyon távolinak tűnnek.De néha felsejlenek és reményt adnak.És remélem valamikor majd az én életembe is beköszönt a boldogság. Addig is bármennyit is fogok szenvedni ÉLNI fogok. Nymphadora
2008. január 31. csütörtök,23:29
Ursula
Nem értek egyet Fatimével, azt kell mondjam. És mi van azokkal az emberekkel, akik keresik a szerelmet, de nem találják?? Ne mondja azt nekem senki, hogy mindenkire rátalál a szerelem, mert ez egy hollywoodi baromság. Ezzel nem lehet vigasztalni senkit!
Találd meg azt, ami boldoggá tesz - ez minden. Ha festeni akarsz - fess, ha zenélni - zenélj, ha írni - írj, és folytathatnám. Ha emberek között akarsz lenni, akkor menj szociális munkásnak, vagy fogadj örökbe egy gyereket, ha az marad.
Én is voltam már depressziós, így visszanézve nagyon is az voltam, pedig én is csak 21 éves vagyok.
Nem jön mindenkinek össze a rózsaszín álom, főleg ha nem olyan a lelki beállítottságod. Én is zárkózott vagyok, én is visszahúzódtam a kis váramba. Mégis élek, és remélek.
Tudom hogy most valami nagyon energikus szöveget kellett volna megeresztenem, hogy de így meg úgy, minden jó lesz, mindenki a te buksidat fogja simogatni holnaptól, de egy nagy frászt.
Ne add fel, és ne hagyd, hogy függővé váljon a hangulatod más emberektől.
Ursula
2008. február 02. szombat,22:06
nymphadora
Kedves Ursula,
van igazság abban,amit mondasz.De azt hiszem,hogy nem mindenki tudja azt csinálni amit szeretne.És sokan emiatt lesznek depressziósak.Nem teljesül az álmuk,kétségbe esnek… elvesznek a világban.Nincs reményük,nincsenek barátaik,nincsen családi hátterük.Elszúrták az életüket.
Szóval nem mindenki találja meg azt a dolgot,ami boldoggá teszi.Vagy nem mindenkinek van rá lehetösége.
Én viszont azt hiszem,hogy nekem még van valami értelme az életemnek.Nem tudom miért érzem így.De remélem igazam lesz. Hiába vagyok depressziós van még egy kis éltetö reményem.Hogy egyszer összejönnek a dolgok…
Nymphadora